Szerver karbantartás
Az elkövetkezendő napokban szerverünk karbantartási munkái miatt több órára is elérhetetlen lesz weblapunk!
A karbantartási folyamat nem érinti az awilime magazint, így az ideiglenes leállás idejére javasoljuk a magazinban található TV újságot!
Bejelentkezés:
Keresés:
Fejős Éva
November lánya
23%
3499 Ft 2694 Ft

Duna Televízió: Család-barát


Linkek:

Rendezte:

Műsorvezető:
  • Kolozsi Kilián
  • Somogyi Diána

Időtartam:
90 perc

Korhatár:

Család-barát

2014 (90')

Új évadához érkezett műsorunk! Új rovatokkal jelentkezünk, középpontba helyezve az egészséget, de a már jól ismert rovatainkat és a nézőink által kedvelt tematikus adásainkat is folytatjuk. A Facebookon is újdonságokkal jelentkezünk a velünk tartó nézőinknek, hiszen már az évad első adásától még több érdekességet láthatnak: élő bejelentkezésekkel, receptfotókkal, sztárvendégeink dalaival és a nap érdekes beszélgetéseivel várjuk Önöket! Sztárvendégeinknek az élő bejelentkezések alkalmával is tehetnek fel kérdéséket, akik igyekeznek mindenre választ adni. Az új évadban is kérdezhetnek szakértőinktől a megszokott módon élő adásaink alatt. Tartsanak velünk ebben az évadban is, a képernyők előtt és a Facebookon! Ne feledjék! A Család-baráttal ezentúl is lehet játszani! Műsorvezetőink: Novodomszky Éva és Kolozsi Kilián valamint Somogyi Dia és Csalami Csaba. Ha tehetik, tartsanak velünk hétfőtől szombatig.

További időpontok
Kedvencek kezelése:
 TV csatornaIdőpontCím 
 
Duna Televízió 2019. március 19. kedd 10:25 Család-barát
 
Duna World 2019. március 19. kedd 14:15 Család-barát
 
Duna Televízió 2019. március 20. szerda 04:25 Család-barát
 
Duna Televízió 2019. március 20. szerda 10:25 Család-barát
 
Duna World 2019. március 20. szerda 14:20 Család-barát
 
Duna Televízió 2019. március 21. csütörtök 04:25 Család-barát
 
Duna Televízió 2019. március 21. csütörtök 10:25 Család-barát
 
Duna World 2019. március 21. csütörtök 14:20 Család-barát
 
Duna Televízió 2019. március 22. péntek 04:25 Család-barát
 
Duna Televízió 2019. március 22. péntek 10:25 Család-barát
 
Duna World 2019. március 22. péntek 14:20 Család-barát
 
Duna Televízió 2019. március 23. szombat 04:25 Család-barát
 
Duna Televízió 2019. március 23. szombat 10:25 Család-barát
 
Duna World 2019. március 23. szombat 14:20 Család-barát
 
Duna Televízió 2019. március 25. hétfő 04:25 Család-barát
 
Duna Televízió 2019. március 25. hétfő 10:25 Család-barát
 
Duna World 2019. március 25. hétfő 14:20 Család-barát
 
Duna Televízió 2019. március 26. kedd 04:25 Család-barát
 
Duna Televízió 2019. március 26. kedd 10:25 Család-barát
 
Duna World 2019. március 26. kedd 14:15 Család-barát
 
Duna Televízió 2019. április 1. hétfő 04:25 Család-barát
 
Duna Televízió 2019. április 1. hétfő 10:25 Család-barát
 
Duna World 2019. április 1. hétfő 14:15 Család-barát
 
Duna Televízió 2019. április 2. kedd 04:25 Család-barát
 
Duna Televízió 2019. április 2. kedd 10:25 Család-barát
 
Duna World 2019. április 2. kedd 14:10 Család-barát
 
Duna Televízió 2019. április 3. szerda 04:25 Család-barát
 
Duna Televízió 2019. április 3. szerda 10:25 Család-barát
 
Duna World 2019. április 3. szerda 14:15 Család-barát
 
Duna Televízió 2019. április 4. csütörtök 04:25 Család-barát
 
Duna Televízió 2019. április 4. csütörtök 10:25 Család-barát
 
Duna World 2019. április 4. csütörtök 14:20 Család-barát
 
Duna Televízió 2019. április 5. péntek 04:25 Család-barát
 
Duna Televízió 2019. április 5. péntek 10:25 Család-barát
 
Duna World 2019. április 5. péntek 14:20 Család-barát
 
Duna Televízió 2019. április 6. szombat 04:25 Család-barát
 
Duna Televízió 2019. április 6. szombat 10:25 Család-barát
 
Duna World 2019. április 6. szombat 14:20 Család-barát
Mennyire tetszett ez a műsor? Szavazz!
8,4
8 szavazat átlaga: 8,4
-/10